www.sport.iwk.hu

Hivatalos: A McLaren szerződtette Magnussent
 

A McLaren megerősítette, hogy Kevin Magnussen lesz Jenson Button csapattársa 2014-ben.

 

Amit napok óta sejteni lehetett, immár hivatalossá vált: a dán Kevin Magnussen lesz Jenson Button csapattársa a McLarennél a 2014-es szezonban. A fiatal dán versenyzőt évek óta támogatja a wokingi istálló, több teszten is vezethette autójukat. Magnussen eddigi legnagyobb sikere az idei World Series by Renault 3.5 literes kategóriájának megnyerése volt, második szezonjában igen erős konkurenciát legyőzve tudta megnyerni a sokak által legerősebbnek tartott utánpótlás-sorozatot.

 

Magnussen így nyilatkozott első mclarenes sajtóközleményében: „Végtelenül boldog vagyok, hogy a McLaren színeiben mutatkozhatok be a Formula-1-ben. Egyszerű a helyzet: ez a csapat a legjobb. Kisgyermekkorom óta arról álmodtam, hogy a McLaren versenyzője legyek, nem túlzás, ha azt mondom, hogy életem szinte minden napját annak szenteltem, hogy bemutatkozhassak a McLaren színeiben a Formula-1-ben.”

„Mérhetetlenül tisztelek mindenkit a McLarennél, és szeretnék egy óriási köszönetet mondani mindenkinek, de leginkább Martin [Whitmarsh]nak és idősebb kollégáinak, hogy megadták nekem ezt az esélyt. Srácok, nem hagylak cserben titeket! Mindemellett Jenson személyében enyém a tökéletes csapattárs. Hihetetlenül gyors, de emellett nagyon tapasztalt is, jól érti a dolgok technikai oldalát. Ő már világbajnok, egy napon pedig én is szeretnék az lenni, elszántan igyekszem a lehető legtöbbet megtanulni tőle.” 


irja a Formula.hu